Lássuk csak a Tokio Hotel mindennapjait – mik történnek,amikor a banda nincsen úton?

Tel Aviv,Amszterdam,Párizs,Milánó,Essen – amikor a Tokio Hotel úton volt a „Zimmer 483 European Tour”-on,minden nap más városban voltak,és úgymond a bőröndjeikkel laktak. Megkérdeztük: vannak-e még normális hétköznapjaik?

Hogyan oldjátok meg a mosást?
Bill: Amikor otthon vagyunk az anyukánk mossa ki a ruháinkat,de amikor úton vagyunk,ezt magunknak kell megcsinálni. A hotelben vagy a stúdióban.
Georg: Így igaz! Amit a legjobban utálok az a vasalás. Azonban az összes ruhámat ki szoktam vasalni,az alsónadrágokat,mindent...
Bill: Georg ezt a dolgot tényleg elég komolyan veszi. Én még egész életemben nem vasaltam.

Mikor volt a legutóbbi alkalom,amikor felszálltatok a buszra vagy vonatra? Bill: Sajnos ez többé nem lehetséges. Ezért utazunk mindig a saját buszunkkal vagy kocsinkkal. Rengeteget utazunk Hamburg és Berlin közt,és vonattal egész hamar odaértünk,másfélórán belül. Kocsival ez kétszer annyi idő. Inkább utaznék vonattal,mert utálok repülni.
Tom: Mindig nagyon sok bőrönd van nálunk,valószínűleg a fél vonatot elfoglalnánk vele.

Tudtok főzni?
Bill: Persze! Tudok tésztát főzni ( nem semmi… XD:P),tejberizst,spagettit és omlettes spagettit.

Mikor volt a legutóbbi alkalom,amikor magatoknak főztetek?
Georg: Tegnap. Tésztát ettünk.
Tom: Amikor a stúdióban vagyunk,akkor mindig magunknak főzünk. Akkor minden nap szerepel tészta a menüben.
Bill: Amikor a kaja kerül szóba,én nagyon egyszerűen veszem a dolgot. Ha 5 csillagos szakácsunk van,én akkor is azt akarom,hogy tésztát készítsen. És imádom a gyorskaját. Mindig nagyon várjuk az aftershow-partikat,ott tényleg cool kajákat ehetsz,mint pl. fűszeres sültkolbászt sültkrumplival. (képzelem milyen előtte a szervezés: „Hozzatok még 2 mázsa húst,mert jön a TH is!” xD)
Georg: Szerintem tényleg hülyeség egy drága 5 fogásos menüt rendelni,mert 3 óráig eszed,és utána még mindig éhesnek érzed magad,mert nagyon kicsik az adagok.

Mikor volt a legutóbbi alkalom,amikor elmentetek egy szupemarketbe venni valamit?
Bill: Elmenni egy szupermarketbe,ez elég nehéz dolog számunkra. Még ha szabadidőruhát veszek is fel meg egy sapkát,az emberek még akkor is felismernek engem. A cuccainkat mindig benzinkútaknál vesszük meg. Ott tényleg egész jó dolgokat kaphatsz. Legutóbb sült halat ettem burgonya salátával. Ha ezt egy normális étteremben rendelném,fele annyira sem lenne jó az íze,mint a benzinkútnál!
Tom: Jelen pillanatban nekem is ez a kedvenc kajám! Németországban már az összes benzinkútnál voltunk.

Ha nem utazgatnátok a világban,akkor mit csinálnátok?
Georg: Együttélnék az összes barátommal,az király lenne.
Bill: Együttélni idegen emberekkel – ez nem nekem való.
Tom: Bill és én éppen elhagytuk a családi házat. Ennek ellenére továbbra is együtt akarunk lakni.

Milyen más munkát tudnátok elképzelni magatoknak?
Gustav: Biztosításokat kötnék.
Bill: És Georg lehetne egy építőmunkás.
Georg: Egy orvos női páciensek számára,valami ilyesmi illene Tomhoz.
Tom: Feltétlenül! De csak akkor,ha saját magam szemelhetném ki a pácienseimet.
Bill: Sosem tudtam,hogy mi akarok lenni később. Az egyetlen igazi szenvedélyem mindig is a zene volt. De mi mást tudnék még csinálni? Nem tudnék egy asztal mögött dolgozni ilyen sötét külsővel,mint amilyen vagyok. Az emberek elszaladnának.
Georg: Ez nem igaz! Az emberek nem mutatnák ki. Az van,hogy egy normális munkához meg kellene változtatni a stílusodat és a kinézeted.

Ugyanígy öltöznél fel és ilyen lenne a stílusod a munkádban,mint most,Bill?
Bill: Igen,hogyne,a suliban is így néztem ki. Mégha bajom is volt belőle. A többi tanuló csak nevetett rajtam,és a tanárok dühösek voltak,minthogy nem foglalkoztak volna azzal,hogy hogyan nézek ki. Öltönyben és nyakkendőben nem éreztem volna jól magam. A fő probléma inkább: Hova kellenél 18 évesen,nagy hajjal és tetkóval?

Még mindig szoktatok a barátaitok bulijára járni?
Bill: Attól függ. Ha egy közeli barátnak van partija,oda feltétlenül elmegyek. De amikor nagy buli kerül szóba,akkor először meg akarom tudni,hogy kik jönnek. Nagy bulikon olyan,mintha este egy reptérnél egy clubban lennénk. Az emberek autogramot akarnak és képeket készíteni – így nem igazán tudsz partizni.
Tom: Ezzel nincs problémánk,autogramokat adni,ez valami olyan,ami nem zavar minket. De akkor a partizás egy kicsit elhanyagolódik

Mit hiányoltok leginkább?
Georg: Általában csak a normális életet.
Bill: Utálom a mindennapos rutint,de a banda mellett azért hiányolom a normális életet. Szeretnék végigsétálni az utcán anélkül,hogy felismerjenek.

Gondoltatok már valaha arra,hogy feladtok mindent,hogy ismét normális életetek lehessen?
Tom: Nem,soha nem bántuk meg,és nem lehet belőle elegünk. Németországban kezdtük és most különböző országok határain lépünk át,mert többet akarunk megvalósítani. Az életünk bámulatos!
Bill: Amikor otthon vagyunk 2 napig,és semmi sincs az ütemtervünkben,akkor elkezdem hiányolni ezt az egészet. Akkor azt gondolom: „Hey,megint fotózásra akarok menni,résztvenni egy díjátadón,megint vissza akarok menni a színpadra!” Imádom az életemet,mert ez az,ami mindig is akartam lenni. Ismert akarok lenni,az emberek rámnéznek és rólam beszélnek. Természetesen ez néha bosszantó is tud lenni,vannak jó és rossz oldalai. Mégha ma abba is hagynánk,örökké fennmaradna a hátralevő életünkben. Tokio Hotel – egy döntés,ami örökre szól.